RÓLAM
VALERIE
A pirográfiához való kötődésem egészen gyerekkoromig nyúlik vissza. Először apától láttam ezt a technikát,ami azonnal meghódított a lelkem. A 20-as éveimben határoztam el, hogy a művészet irányába orientálódom.
2010-ben végeztem a Nyíregyházi Egyetem (akkoriban Nyíregyházi Főiskola) képi ábrázolás szakán, festő-festészet szakirányon, ahol mélyebb betekintést nyerhettem a szobrászat, a grafika és a festészet világába.
Életem első mérföldköve az volt, amikor 2013 karácsonyán egy bevásárlóközpontban megvettem életem első pirográf eszközét. Autodidakta módon sajátítottam el a technika fortélyait.
Az első próbálkozásom a kis Cosette portréja volt.
2014-ben a Nyírteleki Városi Könyvtár adott otthont első kiállításomnak „A Tűz művészete” címmel, ahol égetett képeim mellett egyéb munkáimat is bemutatták (digitális rajzok, olajfestmények).
Általában a természetes anyagok, mint a fa, bőr, csont, papír díszíthetők ezzel a technikával. Az adott kép, motívum, szöveg kézi égetőkkel (hasonlóak a forrasztópákákhoz), vagy akár lencsén keresztül gyűjtött napfénnyel is lehet dolgozni. Kezdetben a legegyszerűbb gépet használtam, nem volt hőfokszabályzó, így azt az égető mozgási sebességével váltottam ki.
A világosabb tónusokat gyors mozdulatokkal, míg a sötétebb részeket lassú égetéssel sikerült elérni. A faanyagokkal kapcsolatban némi ismeretekkel kell rendelkeznie (pl. keménysége, a felszabaduló mérgező anyagok, kezelt felület-e stb...) világos színű fák, mint pl. hárs, nyír, nyár fafajtákon a kép könnyen kontrasztolható.
Arra törekszem, hogy
minél realisztikusabb hatást érjek el. Fő témám a portré, megpróbálni
visszaadni és életre kelteni egy falap felületén azokat érzéseket, amelyek a
szemekben megcsillannak.
A legtöbb esetben rétegelt lemezre égetek. Az alkotás első lépése a fa tökéletes lecsiszolása. Miután kézzel halványan megrajzolom az arcvonásokat a szép, sima felületre, kezdődhet a fa égetése.
Ma már van egy professzionális készülékem (Razertip Sk), amin a hőmérsékletet is tudom szabályozni, mely nagy könnyedséget jelent a tónusok kialakításában, és rengeteg hegy/fej közül választhatsz és megtalálhatod a számodra legmegfelelőbbet a kívánt textúra eléréséhez. A portrékészítést mindig a szem égetésével kezdem, ezt követi a bőr árnyékolása és végül a haj textúrájának kialakítása. A hatásosabb kontraszt érdekében fehér ceruzát is használok a kiemelésekhez, csúcsfényekhez.
Ez a technika időigényes és nagyfokú precizitást igényel portré égetésnél leginkább. Egy A/4-es kép elkészítése körülbelül 15-20 órát vesz igénybe, de imádom a folyamat minden pillanatát.
2017-ben az egyik pirográfiai munkám (Önarckép) bekerült - az American Fox Chapel Publishing szerkesztőjének közreműködésével - Jo Schwartz Woodburning Realistic Portrait című könyvébe.
Az eddigi munkáim a közösségi oldalakon megtekinthetők, a munkafolyamatokról pedig videókat készítek, amiket feltöltök a youtube csatornámra is.
„Az alkotás öröme nem valamiféle kiváltság, amely csak a nagy tudósokat vagy művészeket illeti meg. Bármilyen foglalkozású ember végezhet kreatív munkát és megtapasztalhatja annak szenvedélyeit, kereséseit, eredményeit és felfedezéseit, ha akarja és meg tudja valósítani önmagát. ”
/ Nikolai Nikolayevich Semyonov /
